A KAPITALIZMUS VÉGE (ELKEZDŐDÖTT) #05

Marx egy olyan gazdaságot képzel el, amelyben a gépek fő szerepe a termelés, az emberek fő szerepe pedig ezek felügyelete. Egyértelmű, hogy egy ilyen gazdaságban a fő produktív tényező az információ lenne.

Itt kezdődik a cikk   (új ablakban nyílik a link), azt hiszem érdemben fogja  befolyásolni a világ látásod. Ha tetszett, kérlek oszd meg ismerőseiddel, illetve a véleményed velünk kommentben! 

inforáció mint termelőeszköz

A helyszín Kentish Town, London 1858 februárjában, valamikor reggel 4 óra körül. Marx egy körözött ember német területen, és éppen elszántan írja gondolatkísérleteit és személyes jegyzeteit. Amikor végül már látják, mit is írt Marx azon az estén, az 1960-as évek baloldali értelmiségei el fogják ismerni, hogy ez „megváltoztatja az összes eddigi értelmezését Marxnak”. Az írás címe: „Töredék a gépeken”.

A „Töredékben” Marx egy olyan gazdaságot képzel el, amelyben a gépek fő szerepe a termelés, az emberek fő szerepe pedig ezek felügyelete. Egyértelmű, hogy egy ilyen gazdaságban a fő produktív tényező az információ lenne. A fonógépnek, a telegráfnak, a gőzmozdonynak és egyéb hasonló gépeknek a termelőképessége nem a velük elvégzett munka mennyiségétől függ, hanem a társadalmi tudás állapotától. Másképp mondva a szervezettség és a tudás jobban hozzájárul a termelékenységhez, mint gépek gyártása és működtetése.

Tekintve, hogy mivé vált a marxizmus – a munkaidő ellopásán alapuló kizsákmányolás elméletévé –, ez egy forradalmi megállapítás. Azt sugallja, hogy egyszer majd a tudás termelési tényezővé válik saját jogon, és túlsúlyba kerülve egy gép létrehozására fordított munkával szemben, a nagy kérdés már nem a „bérek kontra profit” lesz, hanem az, hogy ki irányítja azt, amit Marx a „tudás hatalmának” nevez.

Egy gazdaságban, ahol a gépek végzik a munka nagy részét, a gépekhez kötött tudás természetének, ahogy írja, „társadalminak” kell lennie. Egy utolsó késő éjszakai gondolatkísérletében Marx elképzelte ennek a folyamatnak a végső fázisát: egy „ideális gép” létrehozását, amely örökké működik és semmilyen költsége sincs. Egy gép, amit ingyen meg lehet építeni, mondja Marx, egyáltalán nem ad hozzáadott értéket a termelési folyamathoz, és rövid időn belül, néhány számviteli periódust követően lecsökkenti mindennek az árát, profitját és munkaköltségét, amellyel kapcsolatba kerül.

Ha egyszer megértetted, hogy az információ fizikai, a szoftver tekinthető gépként, és a tárhely, sávszélesség és a folyamat gyorsasága exponenciális mértékben húzza le az árakat, Marx gondolatának a lényege világossá válik. Gépekkel vagyunk körülvéve, amelyeknek semmilyen költsége sincs, és ha akarnánk, örökké működhetnének.

Ezekben a 20. század közepéig ki nem adott töprengéseiben Marx úgy képzelte, hogy az információ egy „általános értelemnek” nevezett valamin lesz tárolva és megosztva – amely a Földön mindenkinek a társadalmi tudás által összekapcsolt elméjét jelentené, amelyben valamennyi fejlődés mindenki javát szolgálja. Röviden összefoglalva, valami olyasmit képzelt el, ami közel áll az információs gazdasághoz, amiben élünk. És, ahogy írta, ennek megléte „végső csapást mérne a kapitalizmusra”.

Folytatás hamarosan következik!

 

Ha van véleményed, ne tartsd vissza magad! Minden vélemény számít! Ha egyetértesz, ha nem!  

A KAPITALIZMUS VÉGE (ELKEZDŐDÖTT) #04

Nemcsak intelligens gépekkel vagyunk körülvéve, hanem az információn alapuló valóság egy új rétegével is…

Itt kezdődik a cikk   (új ablakban nyílik a link), azt hiszem érdemben fogja  befolyásolni a világ látásod. Ha tetszett, kérlek oszd meg ismerőseiddel, illetve a véleményed velünk kommentben! 

Vegyünk egy utasszállító repülőgépet: egy számítógép vezérli; több milliószor megtervezték, tesztelték és „virtuálisan legyártották”; valós idejű információkat küldd vissza a gyártóknak. A fedélzeten emberek sandítanak a kivetítőkre, amelyek néhány szerencsés országban kapcsolódnak az internetre.

információn alapuló válság

információn alapuló válság

A földről nézve ez ugyanaz a fehér fémmadár, mint a James Bond korszakban volt. De ugyanakkor ez most egyúttal egy intelligens gép és egy hálózati csomópont is. Van neki egy információs tartalma és ugyanúgy ad „információs értéket” is a világnak, mint fizikait. Egy zsúfolt üzleti járaton, amikor mindenki az Excelt vagy Powerpointot bámulja, az utasteret leginkább úgy jellemezhetjük, mint egy információs gyárat.

 

De mire jó mindez az információ? Nem találunk választ a könyvelésben: a modern számviteli standardokban becslések alapján értékelik a szellemi tulajdont. Egy, az SAS Institute számára készült 2013-as találmány úgy találta, hogy az adatok értékeinek megállapításához sem a megszerzés költségét, sem a piaci értéket vagy a belőle származó jövőbeli bevételt nem lehet rendesen kiszámolni. Csak egy olyan számviteli formán keresztül, ami magába foglalta a nem gazdasági hasznot és kockázatokat, tudták a vállalatok elmagyarázni a részvényeseiknek, hogy az adataik mire is voltak valójában jók. Valami sántít a gondolatmenetben, amelyet a modern világ legfontosabb értékének megállapításához használunk.

 

A nagy technológiai fejlődés a 21. század elején nem csak az újabb tárgyakban és folyamatokban mutatkozik meg, hanem a régiek intelligenssé tételében is. A tárgyak tudástartama értékesebbé válik a fizikai komponenseknél, amelyeket a gyártásukhoz használtak fel. De ez egy olyan érték, amit hasznosságban mérnek, nem pedig a csere- vagy eszközértékben. Az 1990-es években a közgazdászok és elméleti szakemberek ugyanezzel a gondolattal kezdtek előállni, vagyis hogy a információ ezen új szerepe egy új, „harmadik” fajtáját hozza létre a kapitalizmusnak – amely éppúgy különbözik az ipari kapitalizmustól, ahogyan az ipari kapitalizmus különbözött a 17-18. századi kereskedő és rabszolgatartó kapitalizmustól. Ugyanakkor nagy erőfeszítésbe telt leírni ennek az új, „kognitív” kapitalizmusnak a dinamikáját. És nem véletlenül. Ennek a dinamikája ugyanis alapjaiban nem kapitalista.

 

A második világháború alatt és után a közgazdászok az információra egyszerűen, mint „közjóra” tekintettek. Az amerikai kormány még el is rendelte, hogy semmilyen profitra nem lehet az előjogokból szert tenni, csak magából a termelési folyamatból. Később aztán elkezdtük fogalmilag értelmezni a szellemi tulajdont. 1962-ben Kenneth Arrow, a mainstream közgazdaságtan guruja azt mondta, hogy a szabad piacgazdaságban a feltalálás célja a szellemi tulajdonjogok létrehozása. Megjegyezte: „abban mértékben, amennyiben ez sikeres tud lenni, az információt nem teljesen használják ki.”

 

Megfigyelhető ennek igazsága valamennyi e-üzleti modellben: monopolizáld és védd az adatokat, tegyél szert a felhasználótól ingyen közösségi adatokra, kereskedelmi céllal hatoljál be az adattermelés területére, amely korábban nem volt kereskedelmi jellegű, aknázd ki a meglévő adatokat jövőbeli várható értékekért – senkit sem biztosítva mindig és mindenhol a vállalat tudja kihasználni az eredményeket.

 

Ha Arrow elvét megfordítva újrafogalmazzuk azt, a forradalmi célzás egyértelmű: ha egy szabad piacgazdaság plusz a szellemi tulajdon az „információ kihasználatlanságához” vezet, akkor egy, az információ teljes kihasználásán alapuló gazdaság nem tűrheti meg a szabad piacot vagy az abszolút szellemi tulajdonjogokat. Valamennyi modern digitális vállalatóriás üzleti modelljeit úgy tervezték meg, hogy megakadályozzák az információ bőségét.

 

Az információ még bőséges. Az információs javak ingyenesen újra előállíthatóak. Ha valami egyszer elkészült, azt végtelenszer lehet másolni/beilleszteni. Egy zenei hangfelvételnek vagy egy hatalmas adatbázisnak, amit egy utasszállító repülő megépítéséhez használsz, van előállítási költsége, de az újraelőállítás költsége a nulla körül van. Ennélfogva ha a kapitalizmus normális ármechanizmusa érvényesül ismétlődően, akkor ennek az ára is nullára esik.

 

Az elmúlt 25 év közgazdaságtana folyamatosan küzdött ezzel a problémával: az összes fősodrású közgazdaságtani irányzat a hiány állapotából indul ki, miközben a modern világunkban a legdinamikusabb erő bőségesen áll rendelkezésre, és ahogy a hippi zseni, Stewart Brand mondta egyszer: „szabad akar lenni”.

 

A monopolizált információ és a felügyelet vállalatok és kormányok által létrehozott világa mellett van egy eltérő dinamika is, amely az információ körül nőtt ki: ez az információ, mint társadalmi érték világa, ami ingyenes, és aminek a használatát nem lehet birtokolni, kizsákmányolni vagy beárazni.

 

Áttekintettem a közgazdászok és üzleti guruk próbálkozásait, hogy egységes keretbe foglalják egy, a társadalmilag birtokolt információ bőségén alapuló gazdaságnak a dinamikáját. De egy 19. századi közgazdász volt az, akinek ez sikerült a telegráfok és a gőzgépek korában. A neve: Karl Marx.

A KAPITALIZMUS VÉGE (ELKEZDŐDÖTT) #03

A 2008-as összeomlás eltörölte a globális termelés 13%-át és a globális kereskedelem 20%-át…

A cikk első részét itt olvashatod, a második követi, bár ez bejegyzés a többihez hasonlóan önállóan is megáll.  Sőt remélem gondolkodóba is ejt. Ha érdekesnek találtad, akkor hálásak leszünk, ha megosztod illetve barátaidnak is ajánlod!

alternatív gazgaság

A globális növekedés negatív lett – egy olyan skálán, amelyen minden +3% alatti érték recessziónak számít. Nyugaton ez egy, az 1929-33-asnál hosszabb válságperiódust idézett elő, és még most is, egy gyenge fellendülés mellett, a fősodrású közgazdaságtant a hosszú távú stagnálás lehetősége sokkolja. Az utórezgések Európában kettészakítják a kontinenst.

Megoldásként megszorításokkal és monetáris többlettel álltak elő. Csakhogy ezek nem működnek. A leginkább sújtott országokban a nyugdíjrendszer le lett rombolva, a nyugdíjkorhatár kitolódott 70 évre, az oktatást privatizálják, így a diplomásoknak egy élethosszig tartó magas adóssággal kell szembenézniük. A szolgáltatásokat leépítik az infrastrukturális projekteket pedig felfüggesztik.

Sokan még mindig nem látják át a „megszorítás” szó igazi jelentését. A megszorítás nem a közkiadások nyolc évre szóló csökkentését jelenti például az Egyesült Királyságban, vagy a Görögországot érintő szociális katasztrófát. Ez a bérek, szociális juttatások és az életszínvonal évtizedek során történő fokozatos lenyomását jelenti addig, amíg el nem érik azok a kínai vagy az indiai átlagos szintet.

Mindeközben bármilyen alternatív modell hiányában adottak egy újabb válság feltételei. A reálbérek csökkennek vagy stagnálnak Japánban, Dél-Európában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Az árnyék bankrendszer újra ki lett építve és most nagyobb, mint 2008-ban volt. A több tartalékkal rendelkező bankokra vonatkozó új szabályokat felhígították vagy késleltetik. Mindeközben ingyen pénzzel megtömve a felső 1% még gazdagabb lett.

A neoliberalizmus, mindezek után, átalakult egy olyan rendszerré, amelybe bele van programozva, hogy visszatérő katasztrofális csődöket idézzen elő. Ennél is rosszabb, hogy szakított az ipari kapitalizmus 200 éves gyakorlatával, amelyben egy gazdasági válság a technológiai innováció olyan új formáit ösztönzi, amelyekkel mindenki jól jár.

Ez azért van, mert a neoliberalizmus volt az első gazdasági modell az elmúlt 200 évben, amelyik fellendülésének előfeltétele volt a bérek lenyomása és a dolgozó osztály szociális erejének és ellenálló képességének megtörése. Ha megnézzük a hosszú távú ciklusokkal foglalkozó elméleti szakemberek által tanulmányozott felszálló periódusokat – az 1850-es éveket Európában vagy az 1900-as és 1950-es éveket világviszonylatban – a szervezett munkásság ereje volt az, ami a vállalkozókat és vállalatokat arra késztette, hogy ne akarjanak többet visszatérni az elavult üzleti modellekhez a bérek csökkentésével, és hogy a kapitalizmus új formái felé haladjanak.

Ennek eredménye, hogy minden fellendülés idején találunk egy szintézist az automatizálás, a magasabb bérek és a magasabb értékű fogyasztás tekintetében. Ma viszont nincs nyomásgyakorlás a munkaerő részéről, és az új innovációs hullám magját jelentő technológia nem igényli a magasabb értékű fogyasztói kiadásokat vagy a régi munkaerő újra munkába állítását új helyeken. Az információ egy gépezet a dolgok árának és a földi életet támogató munkaidőnek a csökkentéséhez.

Ennek eredményeként az üzleti osztály egy nagy része neo-ludditista (gépromboló) lett. Az öröklődő munkásság létrehozásának lehetőségét látva kávézók, manikűrös üzletek, takarító cégek stb. indításába kezdtek; a bankrendszer, az üzleti tervezők és a késő neoliberális gyakorlat jutalmaznak minden olcsó és hosszú munkaidőt igénylő munkahelyet létrehozó vállalkozót.

Van innováció, de ez egyelőre nem vonta maga után az ötödik hosszú fellendülését a kapitalizmusnak, amit a hosszú ciklusokról szóló elmélet feltételezne. Az okok az információs technológia sajátos természetében rejlenek.

Folytatás következik….

Oszd meg velünk ellen/véleményed, kérdéseid, kétségeid… 

A KAPITALIZMUS VÉGE (ELKEZDŐDÖTT) #02

A piaci rendszer réseiben és üregeiben szinte észrevétlenül egy új gazdasági élet kezd más ritmust felvenni…

A cikk első részét  itt olvashatod  (új ablakban fog megnyílni.). Ez bejegyzés az előzmény nélkül is egész, persze azt is ajánlom, olvasására, továbbgondolásra, és ha érdemeksnek tartod akkor megosztásra is, amit hálásan köszönünk, a Hungarooo alternatív fizetőeszköz nevében is! 😉

Alternatív fizető eszközök: időbankok, szövetkezetek és önszerveződő terek sokasodtak meg – amelyekről nem nagyon vesz tudomást a hivatalos közgazdaságtan – sokszor a régi struktúrák repedezéseinek eredményeként a 2008-as válságot követően.

megosztás gazdasága

megosztás gazdasága

Csak akkor találkozol ezzel az újgazdasággal, ha elszántan kutakodsz. Amikor Görögországban egy népi kezdeményezésű NGO feltérképezte az országban lévő élelmiszerszövetkezeteket, alternatív termelőket, alternatív (másodlagos) fizetőeszközöket és helyi cserekereskedelmi rendszereket, több mint 70 működő projektet találtak és több száz kisebb kezdeményezést a közösen használt autóktól az ingyenes gyerekfelügyeletekig. A hivatalos közgazdaságtan nem nagyon tekinti ezeket gazdasági tevékenységnek – de pont ez a lényeg. Léteznek, mert, még ha nehézkesen is és nem túl hatékonyan, de kereskednek velük posztkapitalista fizetőeszközökben elszámolva, mint amilyen például a szabadidő, a hálózati tevékenység vagy az ingyenes cuccok. Gyengének, nem eléggé elismertnek, sőt veszélyesnek tűnhet egy teljesen alternatív rendszernek a kiépítése a jelenlegi globális rendszer helyébe, de ugyanilyen volt a pénz és a hitelezési gyakorlat is III. Edward idején.

 

A tulajdonjog és a kölcsönzés új formái újfajta jogi szerződésekkel; egy egész új üzleti szubkultúra jött létre az elmúlt tíz évben, amit a média „közösségi gazdaságnak” hív. Különböző jelszavakkal dobálóznak, mint például „népi” vagy „társtermelés”, de kevesen tették fel a kérdést eddig, hogy mit is jelent ez a fejlemény a kapitalizmusra nézve.

 

Úgy gondolom, hogy mindez egy menekülési útvonalat kínál, de csak ha ezekez a mikroszintű projekteket egy alapjaiban megváltozott kormányzati-közigazgatási tevékenységgel ösztönzik, előmozdítják és védik. És ez a technológiáról, tulajdonjogról és munkáról való gondolkodásunk megváltoztatásával érhető el. Tehát amikor létrehozzuk az új rendszer alapjait, kijelenthetjük, hogy ez többé nem pusztán a saját túlélési stratégiánk a neoliberális világban, hanem egy új életforma kialakulása.

Folytatása következik!

A kapitalizmus vége (elkezdődött) #01

Anélkül, hogy észrevennénk, átlépünk a posztkapitalizmus korszakába.

Paul Mason cikke

A kapitalizmus vége

A kapitalizmus vége

Az elkövetkezendő változások közepette itt van az információs technológia, mint a munka és a gazdaság megosztásának egy új módja. Sokáig fog tartani, amíg a régi állapotok eltűnnek, de itt az idő utópistának lenni.

A vörös zászlók és a Syriza indulói a görög válság idején, valamint a bankok államosításának reménye egy időre újjáélesztettek egy 20. századi álmot: a piacgazdaság felülről jövő, erővel történő lerombolását. A 20. század nagy része során így képzelte el a baloldal egy kapitalizmuson túli gazdaságnak az első állomását. Az erőt a munkásosztály fejti ki, akár a szavazóurnáknál, akár a barikádokon. Az állam jelenti ehhez az eszközt. A lehetőség a gazdasági összeomlások gyakori megismétlődése során fog eljönni.

Ehelyett azonban az elmúlt 25 évben a baloldali projekt omlott össze. A piacgazdaság rombolta le a tervet; az individualizmus felváltotta a kollektivizmust és a szolidaritást, a világ nagyban megnövekedett munkaereje egyfajta proletariátusnak tűnik, de már nem gondolkodik és cselekszik úgy, mint egykor tette.

Ha mindezt megélted és nem szeretted a kapitalizmust, traumatikus élmény volt. De időközben a technika egy új utat hozott létre, amelyet a régi baloldal – és valamennyi ehhez kapcsolódó irányzat – vagy magáévá tesz, vagy elhal. A kapitalizmus, mint kiderült, nem fog megdőlni erőszakos felvonulásokkal. Ehelyett úgy fog megdőlni, ha a jelenleginél valami dinamikusabbat alkotunk, amely elsőre majdnem észrevehetetlen a régi rendszer keretein belül, de amely keresztül fog törni azon, újraformálva a gazdaságot új értékek és normák mentén. Ezt hívom posztkapitalizmusnak.

 

Akárcsak a feudalizmus vége esetén 500 évvel ezelőtt, a kapitalizmus felváltása a posztkapitalizmusra külső megrázkódtatások hatására fog felgyorsulni, és egy újfajta ember fogja formálni azt. És ez már elkezdődött.

 

A posztkapitalizmus lehetséges a három fő változás miatt, amit az információs technológia hozott az elmúlt 25 évben.

 

Először is lecsökkentette a munka iránti szükségletet, elmosta a határokat a munka- és szabadidő között, és fellazította a munka és a bérek közötti kapcsolatot. Az automatizáció elkövetkezendő hulláma – amelyet jelenleg az gátol, hogy a társadalmi berendezkedésünk nem tudja elviselni a következményeit –, nagyban csökkenteni fogja a szükséges munka mennyiségét – nem csak a megélhetés szintjén, hanem a jómódú életvitel tekintetében is.

 

Másodszor az információ rontja a piac képességét, hogy helyesen szabja meg az árakat. Ez azért van, mert a piac a hiányon alapszik, míg az információ bőségesen áll rendelkezésre. A rendszer védelmi mechanizmusa az, hogy monopóliumokat, vagyis az elmúlt két évszázadban nem látott méretű óriásvállalatokat hoz létre, de ez már nem tarthat sokáig. A társadalmilag termelt információk privatizálásán és kizsákmányolásán alapuló üzleti modellekkel és részesedési értékeléseikkel az ilyen cégek törékeny vállalati struktúrát hoznak létre, amely hadilábon áll a legalapvetőbb emberi szükséglettel, a gondolatok szabad használatával.

 

Harmadszor pedig az együttműködésen alapuló termelés spontán felemelkedésének vagyunk szemtanúi: a javak, szolgáltatások és szervezetek úgy tűnik, többé már nem igazodnak a piac parancsaihoz és a vezetői hierarchiához. A legnagyobb információs terméket a világon, a Wikipediát, önkéntesek hozták létre ingyen, eltörölve a lexikonok üzletét és megfosztva a reklámipart 3 milliárd fontra becsült éves bevételtől.

 

Folytatás következik…

A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… 4. rész

  1. A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az első részt itt olvashatod
  2. A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az második részt itt olvashatod
  3. A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az harmadik rész

 

 

gazdálkodj okosan

A közösségi és a kiegészítő fizetőeszközök:

Bár sokszor használják felváltva a közösségi fizetőeszközök és a kiegészítő fizetőeszközök kifejezést, ezek valójában különböző jelentéstartalmú fogalmak.

A közösségi  kiegészítő fizetőeszközöket azért hozzák létre a hivatalos pénz mellett, hogy olyan célokat érjenek el, amelyeket az utóbbival nem lehet.

A közösségi fizetőeszközök – amelyek könyvünk elsődleges témája – a kiegészítő fizetőeszközök egy részhalmazát jelentik, amelyek egy bizonyos, meghatározott közeghez kötődnek. Ez a közeg lehet például földrajzi (helyi fizetőeszközök), üzleti alapú (közös hitelezési rendszerek), vagy akár online (digitális fizetőeszközök). A közösségi fizetőeszközöket azért hozzák létre, hogy egy meghatározott közösség szükségleteit elégítsék ki, jellemzően non-profit alapon.

Manapság sincsen másképp, mint korábban a történelemben; sokan használnak többféle fizetőeszközt a mindennapokban hivatalosan vagy nem hivatalosan. Nem csak a külföldi utazásoknál, amikor például eurót, dollárt vagy fontot váltanak, hanem akkor is, amikor hűségbónuszokkal, vásárlási utalványokkal, air miles-szal, online játék zsetonokkal stb. fizetnek – ezek mindegyike fizetőeszköz a maga nemében még akkor is, ha nem mindig tekintik annak hivatalosan. Manapság tehát számos és fülönféle fizetőeszközzel találkozunk.

Bár már az 1920-as években is voltak kiegészítő fizetőeszközök, de csak az 1980-as években alapították meg az ezekkel foglalkozó szakterületet külön kutatási területként, egyre több gyakorlati kísérlettel egybekötve.

Az internet által összekapcsolt világban a fizetőeszközök tervezésével kapcsolatos általános érdeklődés és az ismeretek folyamatosan nőttek az elmúlt harminc évben, és feltételezhetően a jövőben ez egy még jobban kidolgozott ágazattá fog válni. A kiegészítő és közösségi fizetőeszközökkel foglalkozó formális tudományterület még mindig egy korai fázisban van, jóllehet, a legutóbbi időkben már az egyetemi és a kormányzati szférában is helyet kapott.

A Bitcoint övező publikációs roham hívta fel a figyelmet leginkább az elmúlt években a pénz és a pénzügyek megértésének a kihívására, fokozva a pénz tervezésével kapcsolatos tudatosságot. Ennek a könyvnek az elkészülése, az EU által indított program, amelynek a keretében létrejött és nem utolsó sorban minden egyes olvasója a könyvnek mind a fizetőeszköz-reform egyre növekvő hajtóerejét jelzik.

Az információs technológia fejlődésével együtt egyre többen tudatában vannak annak, hogy maga pénz nem egy semleges és rögzített elem a társadalom szövetében. Ennek felismerése új lehetőségeknek ad utat, hogy a pénz tervezésén keresztül célozzuk meg a prosperálást, a fenntarthatóságot és jólétet. Sorra veszünk néhány fő fejleményt, amelyek ide vezettek minket.

 

A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… 3. rész

Avagy: “A pénz egy eszköz: ideje a saját javunkra használni!”

  1. A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az első részt itt olvashatod
  2. A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az második részt itt olvashatod
  1. Fejezet:  Egy régi technológia újjászületése… 01.

a pénz nem boldogít

A közösségi pénzek virágzásnak indultak az utóbbi évtizedekben. Jóllehet, a jelenlegi projektek egy gazdag történelmi előzményből nőttek ki, amely továbbra is újabb ötletekkel és meglátásokkal szolgál. Ennek vizsgálata segít eloszlatni a pénzt övező rejtélyt, utat engedve annak, hogy jobban használjuk azt és jobban is tervezzük meg a helyi gazdasági, társadalmi és környezeti célok érdekében.

Egy mostani tanulmány a Bank of Englandtől, amely a pénz természetét hivatott elmagyarázni, meglehetősen egysíkúan és leegyszerűsítve határozza meg fizetőeszköz fogalmát, amely papír vagy érme formáját ölti. Ez csak akkor helytálló, ha a pénznek csak egyetlen formáját, jelen esetben a font-sterlinget vesszük figyelembe. Ahhoz, hogy megértsük a közösségi pénzek gyakorlatát és sokféleségét, amelyek közül többnek fizikai formája sincsen, ennél sokkal tágabban kell gondolkodnunk. A fizetőeszköz meghatározásának kiszélesítésével – és azzal, ha még jobban visszamegyünk a gazdaság- és kultúrtörténeti előzményekben – végül is a pénz társadalmi szerepére fordíthatjuk a figyelmet, és azokra az új utakra, amelyek mentén ez megtervezhető.

A kagylóhéjaktól és nagy kövektől kezdve a dohányon és agyagtáblákon keresztül a gabonáig számos közvetítő eszköz szolgált már pénznemként. Ide tartoznak a középkorban használt különféle helyi vert pénzek, a munkát elismerő bérjegyzékek a 19. század második felében és számos esete a kézzel írt pénzeknek is, amelyeket az Egyesült Államokban és Európában használtak leginkább az első világháború és a nagy gazdasági világválság közötti évtizedben. Valójában, amikor a pénzt, mint váltóeszközt próbáljuk meghatározni – mi is ez, mi a szerepe, honnan ered –, nehéz eldönteni, hol húzzuk meg a határt.

 

Az írott pénz:

Az írott pénz, vagy „pecsétes irat” arra a számos papír alapú kiegészítő fizetőeszközre utal, amelyek használata a nagy gazdasági válság idején virágzott, főleg az Egyesült Államokban, Ausztriában és Németországban.

Azzal a céllal, hogy a kihasználatlan produktív kapacitást és a kielégítetlen szükségleteket egymáshoz igazítsák akkor, amikor a hivatalosan forgalomban lévő pénz mennyisége beszűkült, az írott pénz az ún. fekbér vagy negatív kamat szerepét töltötte be. Ez megkövetelte, hogy rendszeres időközönként vásároljanak pecséteket, hogy a pénz érvényes maradjon és megmaradjon a névértéke, csökkentve a pecsétes iratok tényleges értékét, ezáltal ösztönözve azok elköltését a felhalmozás helyett.

A kiegészítő fizetőeszközök története komplex és erősen kapcsolódik a társadalmi, társadalomtudományi és technológiai fejleményekhez; mind formájukban, mind céljaikat tekintve a pénznemek más társadalmi változásokkal együtt fejlődtek. Ennek a fejlődésnek a történetét is ingadozások jellemzik ismétlődő elemekkel, újra felfedezésekkel és elfelejtett esetekkel.

A kiegészítő fizetőeszközök széles skálája – más szóval olyan fizetőeszközöké, amelyek kiegészítenek egy bizonyos uralkodó formát – természetesen feltételezi egy uralkodó, központi és hivatalos pénznem meglétét, amelyhez képest a többi fizetőeszköz kiegészítőnek tekinthető. Ugyanakkor el kell vetnünk azt a közvélekedés, miszerint a jelenlegi gazdaság egy bizonyos pénzforma körül forog. Az uralkodó fizetőeszközöket mindig is és mindenhol kiegészítették egyéb fizetőeszközök.

A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE…

Avagy: “A pénz egy eszköz: ideje a saját javunkra használni!”

A KÖZÖSSÉGI FIZETŐESZKÖZÖK LÉTREHOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE… Az első részt itt olvashatod

 

Bevezetés 

A pénzhez számos talány kapcsolódik. Honnan jön?

Hogyan alakult ki? Ki hozza létre és ki ellenőrzi azt?

Miért tűnik úgy számunkra, hogy sosincs elég belőle?

 

Ez a könyv segíteni fog lerántani a leplet a pénz néhány rejtélyéről és elmagyarázza, hogyan hozhatják létre a helyi közösségek a saját pénzüket.

Furcsának tűnhet ez talán azok számára, akik még egyáltalán nem kerültek kapcsolatba a helyi fizetőeszköz mozgalommal, de a történelmi tapasztalat és számos jelenkori gyakorlat is igazolja a fizetőeszközre vonatkozó újítások képességét arra, hogy jobb hellyé tegyük velük a világot.

A fogalmi meghatározás sokfélesége, amely a pénz létrehozásának gyakorlatából ered, eltántoríthatja azokat, akiknek új ez a téma. Az egyik lehetséges módja annak, hogy ezen túllépjünk az, ha pénzre – a szó legtágabb értelmében – úgy gondolunk, mint egy társadalmi-civilizációs technológiára. Bővebben…

A közösségi fizetőeszközök létrehozása és bevezetése…

…önmagunk megszabadítása az adósság alapú pénzrendszertől, egy lényeges lépés egy igazságos és fenntartható világ felé.

 

Az emberek által működtetett pénz /című könyv fordítása/

Előszó:

Ahogyan a halak sem látják a vizet, amelyben úsznak, úgy éljük mi is mindennapi életünket egy olyan világban, ahol a pénz formálja és ellenőrzi azt, és mindezt teljesen természetesnek vesszük. Nem kérdezzük, hogy kik csinálják a pénzt, vagy hogy egyeseknek miért van olyan könnyedén sok belőle, míg másoknak mindig küzdenie kell érte. Ez valójában szégyen, mert a pénz tervezése és kibocsátása az egyik kulcsa annak, hogy megértsük a gazdasági igazságtalanságot, továbbá önmagunk megszabadítása az adósság alapú pénzrendszertől egy lényeges lépés egy igazságos és fenntartható világ felé.

Ezért szolgál nagy örömömre Az emberek által működtetett pénz megjelentetése, egy olyan könyvé, amelynek szerzői a közösségi fizetőeszközök létrehozásának és bevezetésének szakértői. Az Európai Unió által is támogatott Közösségi Pénzek Akcióban (Community Currencies in Action, CCIA) a legnagyobb nemzetek közötti együttműködés a helyi fizetőeszköz kezdeményezések elméleti és gyakorlati fejlesztéséért.

Ez a könyv a helyi pénzek kísérleti projektjeinek tapasztalatait és az alternatív fizetőeszköz-kezdeményezés szélesebb körű mozgalmát veszi alapul, felvilágításként szolgálva a döntéshozók számára, hogyan valósítsák meg sikeresen a fizetőeszköz projektjüket a közösségeikben. A helyi pénz ötlete többé nem egy elhanyagolható elképzelés, és itt az idő, hogy ezek a kezdeményezések a figyelem előterébe kerüljenek.

Gyakorlati tapasztalatból tudom, hogy egy helyi fizetőeszköz létrehozása páratlan bepillantást enged a helyi gazdaság működésébe, valamint abba, hogyan formálja a pénz a gazdaság teljesítőképességét. Büszke vagyok arra, hogy az egyik legsikeresebb helyi fizetőeszközzel, a Bristol Pound-dal kerültem kapcsolatba politikai pályám során. A könyv segít megérteni ennek és más hasonló fizetőeszközöknek a lényegét, amelyek megszabadítnak a gazdasági elnyomástól és segítenek a rugalmas és ellenálló gazdaságok kiépítésében.

Jelentős és időszerű könyvről van szó. Néhány éve egyfajta pénzügyi forradalomfélét láthatunk, amely az újfajta pénznemek robbanásszerű létrejöttében nyilvánul meg. Ezek meglehetősen sokfélék, magukba foglalva a digitális pénztechnológiákat, amilyen például a Bitcoin, a társadalmi hitelezés új módjait, mint például a Zopa, az innovatív mobil fizetési lehetőségeket, mint például az M-Pesa, és a helyi fizetőeszközöket, mint amilyen a SoNantes Franciaországban, a Makkie Hollandiában és a Brixton Pound az Egyesült Királyságban.

A pénzügyi újítások növekedésével egyidejűleg megújult érdeklődés mutatkozik magát a pénz természetét illetően is, ahogyan különböző korú emberek egyaránt kezdenek ráébredni arra, hogy az a korszak, amikor csak egy domináns formája volt a pénznek – a beválthatatlan állami papírpénz – már elmúlt, miközben mások még mindig azt tanulmányozzák, hogy a régi rendszer hogyan működött. Több szempontból a múlthoz való visszatérésről van szó: a többféle pénz megléte része volt a mindennapoknak a 19. század utolsó szakaszáig, de a globális északi féltekén kívül továbbra is az maradt, jóllehet, mértékében, sokféleségében és technológiájában az, amit ma látunk, eléggé új.

A szerzők amellett érvelnek, hogy a pénzügyi tervezés alapjainak tanulmányozásában és megújításában korábban még nem volt ekkora mértékű és jelentőségű mozgalom. De amellett, hogy izgalmasak és érdekesek ezek a fejlemények, a szerzők nyomatékos kérdéseket is felvetnek: mi a legjobb módja annak, hogy megértsük a pénz természetét a pénzügyi sokféleség korában; hogyan mérjük az új pénzfajták hatékonyságát; ezek elterjedésével milyen fajta szabályozásra van szükség (amennyiben szükség van); és hogyan fognak összefüggeni ezek a mindennapi életünkkel?

Hat európai országból származó szakértők összehozásával a Közösségi Pénzek Akcióban (CCIA) kezdeményezés egy nagyszabású kutatást vállalt a pénzügyi innováció egyik fő terültén, nevezetesen a közösségi pénzek terén. Ennek az összefogással létrejövő projektnek a megállapításait mutatja be a könyv, felvázolva megvalósulóban lévő terveket, valamint hasznos tanácsokkal szolgálva azoknak, akik új kezdeményezések elindítását tervezik a saját közösségeikben.

A gyakorlati javaslatokon túl a könyv fő üzenete, hogy a pénz valóban hozhat pozitív változást az életünkbe, és gazdagíthatja a helyi közösségeket, amelyekben élünk és dolgozunk. A pénz egy eszköz: ideje a saját javunkra használni azt.

A folytatás hamarosan következik! Amennyiben nem akarsz lemaradni, csatlakozz a közösségünkhöz! kérlek iratkozz fel az értesítőre:

Kérlek add meg az E-Mail címed

 

Forrás: People Powered Money By Community Currencies in Action