Mi az alternatíva?
Mostanában kevesen állnak a kapitalizmus mellé, míg a tiltakozók egyre inkább erőre kapnak. A kritikusok az Occupy mozgalomtól Ferenc pápáig a globális kereskedelem szemére vetik hogy kizsákmányoló, és az emberek pénztől való függővé válása az „ördögtől való”.
A gazdasági egyenlőtlenségek társadalmi következményei egyre sürgetőbbé teszik az ágazatok morális vonzatainak áttekintését. Mint John Plender új könyvében, „A kapitalizmus”-ban rámutat, ez az elégedetlenség a világ legjelentősebb izmusával egyidős. A nyereségközpontúságot már Szokratész is elítélte:
„Minél többet gondolnak a nyereségre, annál kevésbé törődnek az erénnyel”.
Az anyagiasságot elitélő hozzáállás jellemzi a Trimalchio lakomáját Petronius Szatirikonjában, Molière fösvényét, majd Charles Dickens és Emile Zola 19. századi szörnyű vezetőit, valamint a kapzsiság modern megtestesítőjét, Gordon Gekkot a Tőzsfecápákban.
Plender a Financial Times újságírója egy ideig az Economist-nál is dolgozott. Évtizedekig központi témája volt a pénzügyi piacok hullámzása, botrányai, izgalmai és furcsaságai. A kapitalizmus megingásait éles szemmel veszi észre. Az olvasónak bemutatja például mikor Voltaire felbukkant Nagy Frigyes bíróságán – mint kedvenc felvilágosodott elméje -, amikor egy kötvénypiaci ügylettel majdnem csődbe vitte a porosz államkincstárt. Vagy amikor a 1980-as években japán alapkezelők látogattak a Nui vendéglős asszony szentélyébe, ahol egy porcelán varangy révénkapott tippek alapján megvásárolt a portfólió értéke $ 10 milliárdra emelkedett egész a 90-es évekig, amikor a japán buborék kipukkadt. Ha a szabad piacok ilyen körülmények között alakultak ki, a racionalitásuk legalább is megkérdőjelezhető.
Plender úr elég bölcs hogy észrevegye, hogy a kapitalizmus a hibái ellenére lehetővé tette milliárdnyi ember éleszínvonalának és várható élettartamát növelését. Kínában és Indiában a az utóbbi évtizedekben tapasztalható gyors növekedés mértéke (bár nem kizárólagosan) a kapitalista rendszer életerejét mutatja, különösen kommunista Észak és a tőkés Dél Korea különbségét tekintve.
A Kapitalista kritika feléledése a 2008-as válságnak és következményeinek köszönhető. Ez a krízis csak a legutóbbi példa a kapitalizmus sajátos stabilitására, mely során bár a gazdaság nyertesen kerül ki ezekből a „kreatív rombolásokból”, addig sok járulékos kár is keletkezik. A valódi gond az, hogy a kapitalizmus kapcsán a tőkeigényes befektetések jutnak az eszünkbe, és nem például Thomas Edion legendás vállalkozószelleme, melynek eredményei máig körülvesznek minket. Sajnos nem csak ez a néhány géniusz aknázhatja ki a kapitalizmus nyújtotta komplex finanszírozási megoldásokat. A bankárok kétségkívül sokat tettek a kapitalizmus rossz hírnevéért. A kamatlábaktól kezdve a devizapiacokon át rendkívül sokféle cseles szolgáltatással aknázzák ki a jövedelemszerzési lehetőségeket, melyekkel laikusok által szinte érthetetlen módon kopasztják ügyfeleiket.
Mr. Plender attól tart hogy az egyre inkább összefonódó nemzetközi bankrendszer magában hordozza egy újabb jelentős krízis csíráját. Emellet bízik abban, hogy a világ felül fog kerekedni, a kapitalizmus alkalmazkodik, ahogy ezt a múltban is gakran tette.
Összességében Churchill demokráciával kapcsolatos gondolatait hangoztatja:
„A Kapitalizmus a legrosszabb formája a gazdaság irányításának, eltekintve azoktól a próbálkozásoktól, amikkel időről időre megpróbálják lecserélni.”
Eredeti cikk: The Economist: What’s the alternative? Aug 15th 2015
Bemutatott könyv: Capitalism – Money, Morals and Markets By John Plender (2015)
Fordította: Rodrigó
Szólj hozzá, ha egyetértesz azért, ha nem, akkor azért!
— 2016-04-17