AirBNB & UBER az Sharing Economy?!

Hasonló gondolatok évek óta érlelődnek személy szerint bennem is, mióta az alapjövedelem bevezetését szorgalmazom, de most már több helyről is jön a megerősítés.

 

…a sikersztorik a végüket járják, illetve fogalmazzunk úgy, komoly probléma van velük. Nem azért, mert nem volna kereslet rájuk (exponenciálisan nő). Nem azért, mert a szolgáltatásaik nem korszerűek (nagyon is trendik). Végső soron azért, mert elfelejtették – illetve meg sem tanulták – a társadalmi felelősségvállalást…

A cikk szerzője Kiss Gábor (Communication manager – UBIE Network) az ENVIENTA Globális paradigmaváltó közösség  egyik alapítója és tulajdonosa.

zero marginal cost

Ezért is osztottam meg ma hajnalban ezt a cikket.
Azért vicces az egész, mert a lakosság nagy része (kiemelném ebből az idősebb generációt), nemhogy nem használta még soha a zászlóshajóknak kikiáltott AirBNB & UBER szolgáltatásait, hanem jóformán fogalma sincs mi az a sharing economy, eszik-e vagy isszák. Vagy hogy mi az a startup. A fiatalok (millenials) azonban látszólag jól elvannak velük, már-már szimbiózis-szerű a kapcsolatuk a jól megírt mobil applikációkon keresztül. Ezen a ponton azonban eljutottunk oda, hogy valami még azelőtt elavul, hogy széleskörűen használnák az emberek. Félelmetes.
Ahogyan az is, ahogy a semmiből kinőve utóbbi pár fős cég értéke néhány év alatt 50 milliárd dollárig kúszott, a valaha volt legértékesebb “startup”-ként bevonulva a történelembe. Az idézőjel arra vonatkozik, hogy nagy múltú, több tízezer alkalmazottat foglalkoztató multinacionális cégek sem érnek ennyit. Persze tegyük hozzá, hogy a korai befektetők előszeretettel értékelik túl gyermeküket, ezáltal fújva jó nagy lufit.
Úgy tűnik azonban, a sikersztorik a végüket járják, illetve fogalmazzunk úgy, komoly probléma van velük. Nem azért, mert nem volna kereslet rájuk (exponenciálisan nő). Nem azért, mert a szolgáltatásaik nem korszerűek (nagyon is trendik). Végső soron azért, mert elfelejtették – illetve meg sem tanulták – a társadalmi felelősségvállalást.
Első fázisban egyszerűen, gyorsan és kíméletlenül likvidálják a nagy múltú multinacionális cégeket világszerte, teljes iparágakat tesznek tönkre. Nem sírunk értük, még akkor sem, ha tudjuk, ezáltal munkahelyek szűnnek meg. Sőt, ünnepeljük a megosztásból származó előnyöket, hiszen minden olcsóbb. Titkon még örülünk is a gonosz multik trónfosztásának. Egyéb perspektívák híján azonban a munkanélküli, vagy akár piacképes tudással rendelkező fiatalok is tömegével csatlakoznak a mindenfélét megosztó startupok hálózatához, hiszen pénzt is lehet keresni a megosztással.

 

Eddig ok, nincs ebben semmi érdekes, majd a piac korrigál. Business as usual. Node…

A piaci verseny szabályainak megfelelően a termékek, szolgáltatások árai itt is egyre csökkennek (Rifkin – Zero Marginal Cost Society) – az marad életben a piacon, aki olcsóbban tudja lakását, autóját, szerszámait, egyéb cuccait a többiekkel megosztani. A konkurencia óriási, hiszen ne feledjük, olyan pénzkereseti lehetőség ez, ami sem szaktudást, sem engedélyek beszerzését, sem hivatalosan bejegyzett vállalkozási forma meglétét nem igényli. Osztod, amid van, kapod érte a pénzt, kész. Van is ebből probléma, lényegében kereszteshadjárat folyik a megosztóhálózatok ellen majd minden országban, azok részéről, akik féltik az üzletüket, vagy egyszerűen nem értik ezen rendszerek működését.
Komoly szaktudást talán egyedül a szellemi tevékenység, a kreatív munkavégzés igényel, azonban az inkább számít hagyományos szolgáltatásnak még a sharing economy-n belül is. A probléma ezzel is ugyanaz: egy globális hálózatban, a szerényebb keretek közt élők közt a bolygó túl felén mindig lesz olyan aki 5 dollárért bevállalja azt, amiből Te meg szeretnél élni, de nem fogsz tudni.

 

 

A megosztó hálózatokat üzemeltető startupok azért is tudnak villámgyorsan növekedni, mert
a jelenleg még domináns piaci versenytársakkal szemben nincs szükségük alkalmazottakra, ami kiadást jelenthetne számukra. Egy online platform üzemeltetésének költsége eltörpül az akár több ezer fős, humán munkaerőt foglalkoztató mammut vállalatok költségeihez képest. A sharing economy rendszerek enélkül is több 100 millió embert képesek elérni potenciálisan. És el is érik. Zseniális.
A probléma mindössze annyi, hogy ami végső soron a bevételt jelenti ezen startupok számára, az a felhasználók által elvégzett munka, vagy az általuk birtokolt javak megosztása, amit NEM ezek a startupok termeltek meg, vagy állítottak elő, NEM ők birtokolnak.
További probléma, hogy a megosztással pénzt keresők nem rendelkeznek társadalombiztosítással, ha kiesik valami miatt a bevételük, nem jogosultak alanyi jogon orvosi ellátásra, munkanélküli segélyre, stb. Ezen startupok számára mindez externália, majd az állam megoldja…. ők pedig elrakják saját zsebbe a megosztásból származó összbevételt. Ez nem nevezhető épp társadalmi missziónak 🙂
Következő fázisban az exponenciális trendeknek és a technológiai fejlődésnek köszönhetően minden automatizálásra kerül. Ne csak önvezető robotautókra gondoljunk, a strong AI vagy ASI (artificial superintelligence) fejlődésével a szellemi tevékenység nagy része, komplex feladatok is elvégeztethetők gépekkel. És ekkor mindenki nagyot koppan, mert munka nincs, bár a cégek köszönik szépen jól elvannak. Egy darabig. Hogy miről is van szó, annak illusztrálására álljon itt a a következő anekdotába illő eset. Henry Ford egyszer karon ragadta gyárának szakszervezeti vezetőit, és megmutatta nekik a legújabb robotokat, s kárörvendő vigyorral mondta nekik, hogy „na, ezeknek próbáljatok sztrájkot szervezni”. „Maga pedig ezeknek próbáljon meg autót eladni” – hangzott a válasz. Vagyis vissza az egyensúlyhoz.

 

 

Ezért kell mielőbb a redisztribúcióban gondolkodni, a jövedelem és a munka szétválasztásán és olyan társadalmilag hasznos tevékenységeket találni, melyekkel korrigálhatóak a fent leírtak. Kezdetben kizárólag alapjövedelemben gondolkodtam, ami majd automatikusan hozza magával a változást. az emberek elkezdenek aktívan tevékenykedni a közösségért (hiszen nem kell tartaniuk a jövedelemkieséstől) de aztán rájöttem, hogy az csak félmegoldás. Programokat, pilot projekteket kell indítani, az alapjövedelem bevezetése mellett pedig elsősorban az erőforrásokat kell megosztani (itt hivatkozom Fresco-ra) és az önfenntartásra törekedni. El is készítettem erről egy javaslatot Brüsszelben a nemzetközi alapjövedelem szakértői csoport számára (Communication manager – UBIE Network.  LinkedInen . Itt olvasható:…>>
Azt vettem észre azonban, hogy kicsit előreszaladtam az elképzelésekkel, nem nagyon értették a döntéshozók az egészet. Ekkoriban találkoztam a Habó Petivel és kidolgoztuk az ENVIENTA alapjait.
Ami a linkelt cikk olvasása kapcsán érdekes, és leginkább hátborzongató volt, hogy a megjelenése előttii pár hónapban vettük fel a kapcsolatot a helyi kormányzattal, az egyetemekkel és az üzleti szférával, egy több oldalú kooperáció reményében. Ahogyan azt az írásban javasolja a szerző.
Ennél is érdekesebb, hogy úgy fest, megkapjuk az engedélyt az építkezésre, tegnap a sziget kormányzója biztosított róla. Ma jelzett vissza az ügyvédünk, aki a szervezet bejegyzésében segédkezett, hogy az ENVIENTA dokumentum, amit a minap írtam és osztottam meg veletek, már a spanyol parlamentben van… a Kanári Szigetek parlamenti képviselője egy fiatal mérnök srác, aki mihamarabb szeretne beszélni velünk a megvalósításról.
Szóval felpörögnek az események, ezért észnél kell lennünk és továbbgondolni, finomítani a stratégiát. Kész tervekkel kell rendelkeznünk, de nyitottan a széleskörű kooperációra. Ebben mindenki közreműködésére szükség van.