A Közösség ereje, vagyis a helyi pénz csodája!

Wörgl(i csoda) város helyi pénze

 

A script kibocsátásának híres példája 1930-ból, a kis osztrák városból, Wörglből ered, mely – másokhoz hasonlóan az egész világon – abban az időben magas munkanélküliségtől szenvedett. A város polgármestere5.000 kamatmentes helyi schillinget bocsátott ki, ennek pénzfedezetét pedig a bankban helyezte el. A pénz havonta elvesztette névértékének 1%-át, hacsak a tulajdonosa egy bélyeget nem vásárolt, amit a bankjegyhátuljára kellet ragasztani. Ez az értékcsökkenés az embereket a pénz gyors elköltésére serkentette – a számlákat azonnal kiegyenlítették, a kereskedők kedvező hiteleket kínáltak, s még az adókat is határidő előtt fizették be. Egy éven belül a munkanélküliség 25%-kal csökkent. Az ötezer helyi schilling 463-szor cserélt gazdát, míg a hivatalos schilling csak 213-szor. A helyi pénz napi 65%-os forgási sebességet ért el a kibocsátás hónapjában. Összesen 2,3 millió schilling értékű többletet termeltek javakban és szolgáltatásokban, jelentős fejlődés indult be a városban, új csatornarendszert, víztárolót, hidakat építettek, kiépült a közvilágítás és még más javításokra is futotta.300 más osztrák közösség követte volna Wörgl példáját, de az Osztrák Állami Bank fenyegetve érezte helyzetét, így jogi eljárást indított. 1933-ban egy elhúzódó jogi küzdelem után leállították a kísérletet. Hasonló történet játszódott le Bajorországban „Schwanenkirchen csodája” után: egy Wara elnevezésű, negatív kamatú alternatívpénz használatát követően egy kisváros rövid idő alatt újjáéledt. Az ötlet felröppent és egész Kanadáig terjedt, ahol Alberta tartományban Bőség nyugta elnevezésű scripeket bocsátottak ki az 1930-as évek közepén, mígnem a bankok itt is közbeléptek.

 

Forrás: Pénzhelyettesítő II. – Közösségi Önsegítő Rendszer – KÖR Kézikönyv – Pénzügyileg Önsegítő Csoportoknak – Szendrő Szupi József Itt olvashatod!

— 2015-04-08