A világ bankjai, már derékig, nyúlkálnak a zsebeinkben, lassan már csak a talpuk látszik ki…

Meddig hagyjuk, hogy hivatalnokok, akiket TE tartasz el, határozzák meg az életedet?!

 

Nem! Nem kiűzni kell a bankokat, még csak be sem kell zúzni még csak egyetlen ablakot sem! Csupán összefogással, tudatosan, okosan leszűkíteni az életterüket!  IGEN! Már léteznek alternatívák, ilyen például a közösségi pénz a Hungarooo is!

Egy valami, aminek tudatosulnia kell mind többünkben ezért van Rád is szükség!

Azt sulykolják belénk, hogy export vezérelt gazdaság vagyunk, amit úgy kell érteni, hogy külföldi megrendelésünktől függünk. Ami igaz is, de nem kell, hogy így maradjon! A külföldi megrendeléseket érdemben nem igazán tudjuk befolyásolni. Tehát minden olyat meg kell tenni, amit meg tudunk, amire van ráhatásunk, azaz a belső fizetőképes kereslet élénkítése. Ezt ugyebár eddig „Forint” nyomtatással oldottuk meg, igen ám, de látjuk hova vezet, megoldásnak pedig csíráját sem mutatja…

Viszont a langyos vizet sem kell újra feltalálni, mert a világ már rég, feltalálta, a szabadpénz fogalmát. Ilyen a mi Hungarooonk is, milyen előnyei vannak:

  1. annyi áll rendelkezésre mindig, pont amennyi kell
  2. nem inflálódik
  3. nem kamatozik
  4. minimum 2-3-szor gyorsabban képes forogni, mint a Forint (gondolj arra, hogy amikor valamilyen utalványhoz jutsz, azt költöd el előbb, mert addig a pénzed a számládon, bármilyen keveset is, de kamatozik)

 

Tudjam meg többet a közösségi fizetőeszközről, kattints a videókhoz!…>>

Hungarooo rendszere online irodára épül. A böngésződ segítségével az internetes irodádból tudsz, ajánlatokat keresni, figyelést beállítani, hirdetést feladni, módosítani, utalni, hitelezni…

 

Ha cinikus lennék, azt mondanám, van egy jó hírem: „meg van a pénz a gondjaink kezelésére!” De van egy rossz hírem is: „A Te zsebedben”!

Egyre több sebből vérzik a globális pénzrendszer, a bankszektor majd mindenhol megingott…
Lásd lentebb***

Ami pénzvilágban történik arról sok minden elmondható, csak az nem, hogy stabilizálódik a traumás beteg állapota. Nem kell ugye bizonygatnom, hogy nyoma sem, látszik a válság tartós megoldásának. USA és az Eu is elindítja a pénznyomdáit, hogy pénzt pumpáljon a rendszerbe. Nálunknál erősebb gazdaságok gerendái is ropognak, igazi kiút a jelen gazdasági okosságok foltozgatásával nem fognak megoldást hozni.

Ha létezik kiút, akkor az kizárólag új alapok lerakásával fog megvalósulni, ehhez pedig a gondolkodásunk, gyökeres megváltoztatás árán történhet meg. Új alapokra kell helyezni, a pénzhez való viszonyunkat, és ezzel együtt a természethez, és az egymáshoz való viszonyunkat is.

Mire gondolok?

  • a szabadidőnk, a szabad földjeink értelmesebb felhasználása
  • a közösségi pénz ( pl. Hungarooo) és a helyi pénzek térnyerése
  • az árucsere, a szervezett beszerzések (másoljuk le „mi” kisboltok, az áruház láncok módszerét)
  • vásárlói szerveződések
  • értékesítési szövetkezetek
  • tudatos vásárló szokások meg és felismertetése (promóciók, képzések…)
  • ….

Ami a legfontosabb, a jó hír megismertetése! Hogy igen is van megoldás, de csak akkor, ha összefogás is van. Ha beszélünk innovatív, kreatív ötletekről, és igyekszünk a lehetőséget látni minden problémában.

Regisztrálj most, és adjál vegyél terméket, szolgáltatást, akár egyetlen fillér és főleg kockázatok nélkül Hongaroooért! 1 Hungarooo = 100 Ft egyenérték. Figyelem nem csereszabatos a  forinttal, a váltása nem tilos, de kizárólag saját felelősségedre teszed!

***Az IMF-től kérnének további segítséget az euró zóna gazdaságpolitikusai a spanyol és olasz kockázatok miatt – írja a Bloomberg. Annak ellenére, hogy bő három hete szimbolikus ezermilliárd dollárosra növelték az euró zóna pénzügyi mentőalapját, újra felerősödtek a mediterrán államokkal kapcsolatos félelmek. Christine Lagarde, IMF-vezérigazgató hangsúlyozta, szükség esetén kész a Nemzetközi Valutaalap tőkét biztosítani a bajba jutott európai államok számára. A Bloomberg információi szerint a Valutaalap megközelítőleg 400 milliárd dollárral szeretné növelni hitelezési kapacitását.

***A svéd bankok tőke megfelelési szabályainak mielőbbi szigorítását helyezte kilátásba a svéd kormány – fejti ki a Bloomberg. Az egyre mélyülő európai recesszió ellenére sem engedi a lazítást a kormány, mondta a svéd pénzügyminiszter. A svéd vezetés novemberben tartott megbeszélést a négy legnagyobb hitelezővel, ahol felhívta a banki vezetők figyelmét a bázeli kritériumoknál szigorúbb tőkemegfelelés mihamarabbi beiktatására.

 

 

— 2015-04-11