A KAPITALIZMUS VÉGE (ELKEZDŐDÖTT) #08

Többre van szükségünk egy adag utópista álmodozásnál és kisméretű horizontális projektnél.

Egy értelmen, bizonyosságon és tesztelhető terveken alapuló projektre van szükségünk, amely szakít a történelem ismétlődéseivel, és fenntartható megoldást jelent a bolygón. És tudnunk kell élni vele.

Itt kezdődik a cikk   (új ablakban nyílik a link), azt hiszem érdemben fogja  befolyásolni a világ látásod. Ha tetszett, kérlek oszd meg ismerőseiddel, illetve a véleményed velünk kommentben! 

ebook001

A posztkapitalizmusba történő átmenetben a virtuális gyártással a tervezési fázisban elvégzett munka lecsökkentheti a kivitelezési fázisban fellépő hibákat. És a posztkapitalista világ megtervezése lehet moduláris, akárcsak a szoftverek. Különböző emberek különböző helyeken, különböző sebességgel és egymástól viszonylag függetlenül dolgozhatnak rajta. Ha szabadon megidézhetnék valamit, akkor az egy globális intézmény lenne, amely a kapitalizmust helyesen modellezi: hivatalos, szürke és fekete. Minden kísérlet, ami keresztülfut ezen, gazdagítja ezt; nyitott adatforrás lenne annyi adatponttal, amennyi a legösszetettebb éghajlati modellekhez kell.

A fő ellentmondás ma az ingyenes és bőséges javak és információk, valamint a monopóliumok, bankok és kormányok rendszere között van, mely utóbbi megpróbálja a dolgokat privatizálni, szűkössé tenni és piacosítani. Minden a hálózat és a hierarchia közötti küzdelemből jön; a kapitalizmus köré csoportosuló régi, valamint az elkövetkezendőt előrevetítő új társadalmi formák közötti küzdelemből.

 

Utópisztikus azt hinnünk, hogy a kapitalizmuson túllépő evolúció határán vagyunk?

Olyan világban élünk, amelyben azonos neműek házasodhatnak, és amelyben a fogamzásgátlás, 50 év távlatából, szabadabbá tette az átlagos munkásosztálybeli nőt, mint a Bloomsbury-korszak legőrültebb szabadgondolkodója.

 

Akkor miért találjuk annyira nehéznek elképzelni a gazdasági szabadságot?

 

Az elsötétített limuzinjukba zárt elitnek a terve az, amelyik annyira szánalmas, mint a 19. századi millenniumi szekták voltak. A tömegoszlató osztagok, korrupt politikusok, mágnások uralta sajtó és a felügyelő állam demokráciája olyan hamisnak és törékenynek tűnik, mint amilyen Kelet-Németország volt 30 éve.

 

Az emberi történelem minden olvasata egy negatív végkifejletre engedhet következtetni. Ez kísért minket a zombis filmekben, a katasztrófafilmekben és a posztapokaliptikus filmek lepusztított tájain, mint például Az úton vagy az Elízium címűekében. De miért nem formálunk inkább egy képet az ideális életről, amely a bőséges információra, a nem hierarchikus munkára, valamint a munkavégzés bérektől történő különválasztására épül?

Több millió ember kezdi felismerni, hogy feladtak egy álmot, amellyel páratlan dolgokat valósíthatnak meg. Dühvel válaszolnak erre – és a kapitalizmus nemzetinek nevezett formáiba akarnak visszatérni, amely csak arra jó, hogy darabokra szakítsa a világot. Ezeket a fejleményeket figyelve – a Syriza nacionalista baloldali frakcióitól a Nemzeti Frontig és az amerikai jobboldal izolacionizmusáig – olyan érzésünk van, mintha a Lehman Brothers válsága idején előjött rémálmot látnánk.

Többre van szükségünk egy adag utópista álmodozásnál és kisméretű horizontális projektnél. Egy értelmen, bizonyosságon és tesztelhető terveken alapuló projektre van szükségünk, amely szakít a történelem ismétlődéseivel, és fenntartható megoldást jelent a bolygón. És tudnunk kell élni vele.

 

A teljes cikk ITT egyben, .pdf formátumban letölthető!…>>

Ha van véleményed, ne tartsd vissza magad! Minden vélemény számít! Ha egyetértesz, ha nem!